Kultúra
Híres művészek nyílt levélben tiltakoznak a mesterséges intelligencia túlburjánzása ellen
A levél aláírói között van Billie Eilish, Katy Perry, Norah Jones, Jon Bon Jovi is.
2024.04.04 04:30MTIMintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.
Az Artist Rights Alliance (Szövetség a Művészek Jogaiért) nevű szervezet által szervezett kampány részeként kiadott dokumentum a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztőit, technológiai vállalatokat, platformokat és a digitális zenei szolgáltatókat figyelmezteti a dalok és más munkák jogosulatlan használatára.
"Hiszünk abban, hogy az AI felelős használatával óriási lehetőség van az emberi kreativitás bővítésére, általa a zenerajongók mindenütt új és izgalmas élményekkel gazdagodhatnak. Sajnos egyes felületek és fejlesztők arra használják az AI-t, hogy szabotálják az alkotókészséget, és keresztbe tegyenek a művészeknek, dalszerzőknek, zenészeknek és jogkezelőknek" - szerepel a levélben, amelynek szövege szerint ez a tevékenység lerombolja a zenei ökoszisztémát.
Az aláírók felszólítanak minden digitális zenei platformot és zene alapú szolgáltatót, hogy vállaljon kötelezettséget: nem fejleszt és nem telepít olyan AI zenegeneráló technológiát, tartalmat vagy eszközt, amely aláássa vagy helyettesíti a dalszerzés emberi művészetét, illetve megtagadja a zenészektől munkájuk tisztességes ellentételezését.
Állításuk szerint az AI fejlesztői az engedélyek nélkül és nem megfelelően használt zenei munkákkal, a mesterségesen generált hangzással másológépeket hoznak létre, amelyek a jogdíj-kötelezettséget is felhígítják.
A levél aláírói között van Billie Eilish amerikai énekes, dalszerzőtársa és fivére, Finneas O'Connell, Engelbert Humperdinck brit popsztár, Katy Perry amerikai zenész, Zayk Malik, a One Direction volt tagja, a Mumford & Sons brit folkrock csapat tagjai, az amerikai Jon Bon Jovi, Norah Jones, Jon Batiste, Sheryl Crow, az Imagine Dragons, a kubai születésű énekes, Camila Cabello, a brit Calum Scott, Elvis Costello, Jess Glynne, Jamie Cullum, akárcsak a néhai Frank Sinatra örökösei.
A mesterséges intelligencia használata az elmúlt időszakban a zeneiparban is elkezdett terjedni. A Warner Music Central Europe például a közelmúltban elsőként kínált szerződést egy digitális karakternek, Noonoouri-nak, amelyet egy valódi emberi hang alapján hoztak létre tavaly szeptemberben. A zenéjében közreműködő művészek a hírek szerint jogdíjban és kiadói osztalékban fognak részesülni, ugyanúgy, mint ahogy az a hagyományos hangok esetében fennáll. A mesterséges intelligencia segítségével valósulnak meg a néhai Elvis Presley hologram koncertjei is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06