Tudomány
Így néz ki egy nap a Marson - videó
Pihent egyet a NASA Mars-járója, közben videóra vette az egész napját. A Curiosity elülső és hátsó kamerája is rögzítette, hogyan néz ki egy nap a Marson.
2024.01.03 07:45ma.huSzerencsés volt a NASA Mars-járója, a Curiosity 2023. november 8-án: kapott szabadnapot. A pihenésen kívül semmit sem kellett tennie, leszámítva azt, hogy pillanatfelvételeket készítsen a vörös bolygó felszínéről, amit aztán a mérnökök egy rövid videóba fűztek össze - írja a HVG.
A Curiosityn több olyan kamera is van, amelyek segítségével a földi irányítás a sziklákkal és egyéb akadályokkal nehezített terepen navigálja keresztül a rovert. A NASA tudósai azonban nemrég minden ilyen jellegű munkálatot leállítottak, a Mars, a Föld és a Nap ugyanis olyan szögben álltak, hogy lehetetlen lett volna a biztonságos kommunikáció.
Egész pontosan a Föld a Nap egyik, míg a Mars a másik oldalán volt, így a csillag zavarta a kapcsolatfelvételt. Ezt használta ki a földi irányítás arra, hogy a rádiócsend előtt egy utasítást küldjön a rovernek: 12 órányi felvételt kellett rögzítenie a két kamerának. Ezt a Gale-kráterben tette meg a szerkezet, reggeli 5:30 és 17:30 perc között, november 8-án.
Az elülső kamera az 5486 méter magas Sharp-hegy völgyére néz, míg a hátsó a Galer-kráter alját nézte a hegy lejtőjéről. A nap folyamán az érzékelő expozíciós ideje meghaladta az egy percet, ami miatt olyan zaj jelent meg a kijelzőn, mintha havazni kezdett volna. Nyolc másodperc környékén a hátsó kameránál egy sötét folt (nem) látható - a Nap kiégette a képet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06